Városi CSOK

A városi CSOK kifejezés mindaddig nem volt használatban, amíg a 2024-től érvényes módosításokat be nem jelentették, és nem is takar új támogatási elemeket. A 2024. január 1-jétől bevezetendő változások hívták életre, mivel nagy mértékben változik, hogy a CSOK hol lesz használható a jövőben.

Rövid CSOK elvolúció

Ha eddig még nem sokat foglalkoztál a CSOK szabályaival, akkor ahhoz, hogy tudd, mi a városi CSOK, érdemes egy kicsit messzebbről indulnod, és röviden megismerned a CSOK-ot általában.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény, vagy más néven CSOK egy vissza nem térítendő állami támogatás, amelyet gyermeket nevelő vagy tervező családok igényelhetnek lakáscéljaik megvalósítására.

A támogatás - a bevezetése óta, és még 2023-ban is érvényes szabályok alapján - földrajzi megkötés nélkül bárhol használható, összege a felhasználás céljától és a gyermekek számától függ. Az összegekből viszont látszik, hogy a támogatás elsősorban az új lakások építését és vásárlását részesíti előnyben, illetve akkor lehet igazán magas, ha ehhez 3 gyermeket nevelsz vagy vállalsz.

Építésre és új lakás vásárlására az alábbi összegek elérhetők:

  • 1 gyermek mellé 600 000 forint,
  • 2 gyermek mellé 2,6 millió forint,
  • 3 vagy több gyermek mellé 10 millió forint.

Használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén alacsonyabbak az összegek:

  • 1 gyermek mellé 600 000 forint,
  • 2 gyermek mellé 1 430 000 forint,
  • 3 gyermek mellé 2 200 000 forint,
  • 4 gyermek mellé pedig 2 750 000 forint.

Láthatod tehát, hogy használt lakás esetén jóval kisebb összeget kaphatsz, meglévő lakás felújítására pedig egyáltalán nem használhatod a támogatást.

A CSOK bevezetése után 3 évvel jelent meg, és jelenleg is igényelhető a falusi CSOK.

Ez a CSOK támogatás speciális formája, amely csak a jogszabályban felsorolt preferált kistelepüléseken lévő lakásokhoz, tanyákhoz és birtokközpontokhoz használható. Célja, hogy népszerűsítse a vidéki életet, és lehetővé tegye a rossz állapotú ingatlanok modernizálását.

Lényege, hogy használt lakás vásárlására, és ezzel egyidejűleg elvégzett korszerűsítésére, illetve bővítésére a falvakban nem az alacsonyabb, használt lakás vásárlásához elérhető CSOK összegeket, hanem az egyébként építésre és új lakás vásárlására igényelhető, magasabb összegeket kaphatod. Preferált kistelepülésen tehát a 600 000, 2,2 millió vagy 10 millió forintot, a gyerekek számától függően.

A korszerűsítés vagy bővítés a falusi CSOK kötelező eleme, de a falusi CSOK új lakás vásárlására és építésére nem használható. Ha faluban építenél, akkor ott a normál CSOK-ot használhatod.

Ha preferált kistelepülésen szeretnéd a meglévő lakásodat bővíteni és korszerűsíteni - tehát nem vásárolsz, csak munkálatokat végeznél - akkor erre a falusi CSOK összegek felét kaphatod, tehát 300 000, 1,1 millió, illetve 5 millió forintot.

Városi CSOK - 2023-ban még elérhető

2023-ban a CSOK és falusi CSOK támogatások még változatlan formában igényelhetők, tehát a normál CSOK városokban és falvakban egyaránt, míg a falusi CSOK a jogszabályban listázott falvakban.

2024-től a jogszabályban szereplő preferált kistelepüléseken, tanyákon és birtokközpontokban a falusi CSOK továbbra is elérhető lesz, méghozzá emelt összegben.

A városi CSOK kifejezés a minden más településen, fő szabály szerint az 5 000 főnél nagyobb településeken (tehát a városokban és nagyobb falvakban) igénybe vehető támogatást jelöli. Ez a támogatás 2024. január 1-jétől megszűnik.

2024-től az alábbi falusi CSOK támogatásokat igényelheted

Vásárlásra és bővítésre, illetve korszerűsítésre:

  • 1 gyermek mellé 1 millió forint,
  • 2 gyermek mellé 4 millió forint,
  • 3 vagy több gyermek mellé 15 millió forint igényelhető.

Meglévő lakás bővítésére és korszerűsítésére a fenti összegek felét igényelheted.

Építésre vagy új lakás vásárlására is kérhetsz támogatást, de szintén csak földrajzi korlátozással, tehát kizárólag ott, ahol a falusi CSOK is elérhető. Ehhez az összegek 2023-hoz képest változatlanok maradnak 2024-ben is:

  • 1 gyermek mellé 600 000 forint,
  • 2 gyermek mellé 2,6 millió forint,
  • 3 vagy több gyermek mellé 10 millió forint elérhető.

Ezek összefoglaló neve lesz ezután a falusi CSOK.

Végig FIX Lakáskölcsön
  • 15 millió Ft 15 évre 134 704 Ft törlesztővel, THM: 7,36%
  • A kamat a futamidő végéig változatlan marad
  • Most akár 40 000 Ft jóváírás
Részletek
PROMÓCIÓ

Ezek is érdekelhetnek

  • Lakáshitel önerő nélkül nehezen megy az ilyen tervrajzon létező ingatlanokra
    Lakáshitel

    Lakáshitel önerő nélkül - lehetséges, mutatjuk hogyan

    Lakást szeretnél vásárolni, de nem tudod hogyan teremtsd elő az ehhez szükséges önerőt? Egyáltalán, miért kell a lakáshitelhez önerő, és a vételár mekkora rész legyen? Talán te is azt gondolod, hogy a lakáshitel önerő nélkül nem fog menni, mert a bankok egyre szigorúbbak. Szerencsére többféle megoldás is van. Összegyűjtöttük ezeket és lépésről lépésre elmagyarázzuk mindegyiket. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. május 6.
  • Házaspár akik munkáltatói kölcsönt kaptak
    Lakáshitel

    Munkáltatói kölcsön – minden, amit tudni akarsz róla 2024-ben

    Ha hitelre van szükséged, valószínűleg először te is a bankok ajánlatait kezded el böngészni. Ezzel nincs is semmi gond, de jó, ha tudod, hogy akár a munkáltatódtól is kaphatsz lakáscélú kölcsönt. Ez a munkáltatói vagy munkavállalói hitel, és ha a te munkahelyeden is van, akkor nagyon jól járhatsz vele. Ebben az útmutatóban megtudhatod, milyen kölcsönöket igényelhetsz a munkaadódtól és milyen feltételekkel igényelhetsz hitelt.

    frissítve: 2024. február 1.
  • Az értékbecslés elkezdéséhez szükséges lakáskulcsot nyújtja egy lány
    Lakáshitel

    Értékbecslés: ezeket kell tudnod róla lakáshitel igénylésnél 2024-ben

    Ha hitelből vennél lakást, vagy más célra igényelnél jelzáloghitelt, akkor a hitelfelvételnek mindig része az ingaltan értékbecslés. Enélkül nincs hitel. Az értékbecslést sok tévhit övezi, ami miatt sokan tartanak tőle. Útmutatónk végigvisz az értékbecslés folyamatán és elmondjuk azt is, hogy mire számíts. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. május 6.